Rólam
Ittenék olvashatol egy két személyes adalékot rólam.
Az Úr 1980. esztendejének egyik, állítólag hideg januári hétfő reggelén érkeztem eme világra, hazánk székes fővárosában, Budapesten. Azt mesélik ezzel a merész tettel jó alaposan felborítottam pár egészségügyes dolgozó napi programját. Az anyakönyvezéskor 1-el kezdődő szériaszámot, és a László modellnevet kaptam. Ebből némi logikával kikövetkeztethető, hogy hím típusú emberegyed vagyok, ha rajtam múlik az is maradok. Gyakorlatilag ennyi volt a budapesti pályafutásom. Az azóta eltelt harmincegynéhány szetendőt Somogy megyében, konkrétabban Kaposváron töltöttem, ma is itt élek.
Miután nincs pénzt termő fám, így nekem is meg kell dolgoznom a betevőért. Munkaidőben, ha bokros teendőim engedik a Magyar Köztársaság egyik közintézményében tevékenykedek, 2011. februárjától már mint segéd-levéltáros (és fotós). Szabadidőmet – ha néha akad olyan – a párjaimmal töltöm.
Ne húzd a szád, nem vagyok bigámista. Egyik párom a kedvesem, aki a szó minden értelmében NŐből van, a másik párom a fényképeződépem. Látom leesett a húszfillér :) eltaláltad, fotózok. Hogy mit? Lényegében mindent, de újabban leginkább embert. Portré, glamur stb. egyszer majd aktot is.
Eleinte csak magamnak kattogattam, aztán 2007-ben csatlakoztam a nagy múltú, de fiatalos szemléletű kaposvári COMPUR Fotóklubhoz, melynek azóta is tagja vagyok.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)